New England-i kagylóleves

Hű, kezd elegem lenni már nagyon. Itt van megint péntek, újra elment egy hét és semmi. Nem találtam munkát, pedig van 10 helyre jelentkeztem. Ennyit ér a diploma. És itthon kell ülnöm plusszba, mert hát a barátaim sosem érnek rám. Kellemetlen, megszívtam. Ezért utálok itthon lenni, itt mindenkinek szúrja valami a szemét a másikkal kapcsolatban, nincs megértés, mindenki csak a párjába kapaszkodik. Milyen jó volt egyetemen, mindenki megértette a másikat, segítettünk a másiknak, törődtünk egymással. Itt mindenki leszar mindenkit. Nem is értem, ekkora felfogásbeli különbségek az ország egyik végén meg a másik végén. Nem is értem, nem is fogom megérteni. Lényeg, hogy más négy napja ülök itthon, egyedül a négy fal között, nem beszélek emberekkel, max anyámékkal veszek össze meg az msn. Hűha, legyek elégedett mi? Barátaim sora utazik ki külföldre dolgozni, segítenek nekik otthon, nálunk meg egy egyszerű újság napi megvétele is gondot okoz, mert hát ugye hátha abban is találhatnék újságot. Minden nap hallom, ja most elfelejtettem, most ezért nem, most azért nem. Mintha nem is akarnák, hogy én is dolgozzak, hogy elinduljak az életbe. ááá hagyjuk is elgem van már...