2009. szeptember 1. Az elmúlt 15 évben ez a nap jelentett valamit. Készültem is rá. Egy biztos pont volt. Ma viszont itt ülök. Nem kell mennem sehova, nem kell felvennem a hátizsákot. Ez a nap, már nem jelent semmit. Vége. Úgy érzem nem is írnám le ezeket, ha jött volna helyette valami új biztos "pont", de ennek hiányában ezen rágódom. Mondjuk ma is jelentkeztem két állásra is, és reménykedem, bízom benne, hogy sikerülni fog. És akkor elkezdhetem az új biztos "pontot". Jó lenne már, hiszen szeretnék besegíteni itthon, de főleg azért, hogy ne függjek a szüleimtől, és hogy eltudjak költözni. Nem akarok a terhükre lenni. Bár azt mondják nem vagyok, meg egy gyerek sincs elvileg a szülei terhére, de ez az élet rendje. Én is ki akarok repülni, csinálni mindent úgy ahogy akarok és nem a szüleim tanácsaira hallgatni, hanem a saját hibáimból tanulni. Menni fog. Tudom, hogy sikerülni fog, csak a kezdő lökés, lépés hiányzik, ami a biztos "pont-hoz" vezet...
"Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás."
Utolsó kommentek